Giczy János festménye alá
akár háta mögött a fa
gyökeret eresztve a tájban
hosszú botjára dőlve
kőmozdulatlan áll magában
mint rebbegő lidércláng
fehér vászoninge világol
egy holnemvolt meséből
ő a holnemvolt pásztor
fűcsöndben lombárnyékban
befele hallgatózva
tűnődik ősi bálvány
magány időtlen-szikár szobra
megbonthatatlan egytömb
állandóság a porló pillanatban
ahogy hosszú botjára dőlve
figyel némán kőmozdulatlan
