A VILÁGTÓL ELVONULVA
A világtól elvonulva élni
Egy csöndes kis házfödél alatt,
Elvonulva, lyányka, véled élni…
Oh mily szép, mily édes gondolat!
Itt szeretném hagyni a világot,
Mely ugysem más, mint egy csatatér.
Harcolunk s mi harcaink jutalma?
Legfölebb is tán egy kis babér.
És ezért küszködjem én örökké?
S megvagdalni hagyjam lelkemet?
A babér csak elfödi sebünket,
Elfödi, de nem gyógyítja meg.
Tedd kezembe kezedet, leányka,
S ahová vezetsz: megyek veled;
Oh de messze menjünk, hogy ne lássam
Távolról se a csatahelyet.
Messze menjünk és sebes léptekkel,
Hogy minket ne érjen majd utol
Mult időm emléke, e madár, mely
Harcaimról oly búsan dalol.
Pest, 1845. augusztus
